CROSSFIT BUDAPEST EGYÉNI KUPA 2012 BESZÁMOLÓ
2012-02-05

CrossFit Budapest Egyéni Kupa 2012

2012. február 4., HITS GYM/CROSSFIT BUDAPEST

Írta: Lukács Imre

 

Lezajlott a második CrossFit Budapest Egyéni Kupa

 


 

Lezajlott a második CrossFit Budapest Egyéni Kupa, amire ezúttal is viszonylag sok fiú nevező érkezett, ellentétben a lányokkal, ahol mindössze 4-en álltak a súlyokhoz (itt a hó helyzet is szerepet játszott). Egy időre távozott a versenyzéstől Némedi Szilvi, aki majdnem minden aranyat bezsebelt eddig, valamint az egész szolnoki csapat otthon maradt sajnos különböző elfoglaltságaik miatt. Hajdu Dóri sem versenyzett most stratégiai döntés nyomán. Viszont a mosonmagyaróvári, új versenyző Radek Zsófi ígéretes!

 

Kézenállásban nyomás 

 

A mostani versenyre jöttek jócskán újak is, új teremként a CrossFit Ad Flexum is képviseltette magát nem is kevés versenyzővel, valamint rengeteg nézőnk volt.

 

Sajnos a havazás, na meg a nem túl meleg, ami a napokban meglepte kis országunkat, pár indulóra elég rossz hatással volt, köztük az örök favoritunkra, Kovács Lacee-ra is, aki kidőlt az első WOD után. Sóti Zsolti sem járt jobban... (Lacee beszámolója: az 1. menet után be is lázasodtam a helyszínen, meg majd szétrobbant a fejem a kellemes hányinger mellett. Edzésen egymás után 5 perces pihenőkkel nyomtam 3 metcon-t a múltkor, amiből ez a feladatsor volt az utolsó és jobb lett az akkori eredményem, mint most "pihenten". Nagyon nem érzetem magamban a kraftot. Inkább nem erőltettem tovább. Most a torkom, hátam közepe fáj olyan betegesen.)

 

Az első feladatsor mindenképp felállhat a legfingatósabb WOD-ok képzeletbeli dobogójára. Több okból is igaz lehet ez, az egyik mondjuk szimplán lehet annyi, hogy rohadtul elpusztultak benne az emberek.

 

A másik, ami a komolyabb, hogy még mindig nem veszik elég komolyan az emberek a súlyemelés technikai részét. Egyszerűen van, aki képtelen normálisan kivitelezni már az első ismétléseket sem, ami egészen biztos, hogy vissza fog ütni valamilyen formában, leginkább fájdalmasban. 

 

Ha szigorúan vesszük, akkor a hazai funkcionális élet tanárai, ABC sorrendben: Lakatos Péter és Radnai Tamás. Egészen biztos, hogy nem hiába szajkózzák a mozgás minőségének fontosságát mint alap. Minden versenyzőnél el kéne azt érni, hogy legalább egy FMS tesztre fizesse be magát és törődjön a gyengeségeivel, mert amíg az izmai erejét a saját teste korlátozza feleslegesen, addig sok jóra igazából senki nem számíthat. (Ez egy összetett probléma, nem feltétlenül csak „lustaság”. Akinek nincs mentora, komoly edzője, az nem is feltétlenül tud a mai modern edzéselméleti piramisról – bár ingyen, magyarul lehet olvasni róla sokat - az olimpiai súlyemeléshez pedig szintén eszköz, hely és külső szakértő szem kell. A „felvizezett, lopott” CrossFit-nek ez az egyik baja: hogy nem megfelelő körülmények között csinálják minden értelemben – a szerk.)

 

De, hogy megint Lacee-t használjam példának, aki pár éve még váll-ügyileg egy merev kutyaszar volt, és Brett Jones FMS oktató élő próbababája, szemléltetőeszköze, hogy hogyan lehet valaki használhatatlanul merev, ahhoz képest ma egy átlagosnál jobb sportoló vállaival rendelkezik. Azért, mert vette a fáradtságot, valamint felismerte, hogy máshogy nem lehet ebben a sportban érvényesülni és dolgozott rajta rengeteget a megfelelő korrekciós gyakorlatokkal. Amiket persze szakemberektől tanult és ezek mindenki számára elérhetőek itthon is. Úgyhogy hajrá, ne kíméljétek magatokat!

 

A jelölések: 

WOD=Workout of the Day, lényegében egy-egy blokkot képező feladat(sor)

férfi/női súlyok, illetve feladat változatok

 

 

WOD 1

 

Időre:

30 Fej fölötti guggolás (Overhead squats) 40/30 kg

30/10 Kézállásban karból nyomás (HSPU)

30 Helyből szakítás (Power snatch) 40/30 kg

30 Láblökéses nyomás v. lökés (Push Press/Jerk) 40/30 kg

30 Szumó elemelésből állighúzás (Sumo deadlift high pulls) 40/30 kg

30 Tapsolós/sima fekvőtámasz kéz felemeléssel alul (hand-release pushups, clapping/normal)

30 Lendítés fej fölé (American Swing) 24/16 kg kettlebell

 

Lacee fekvőtámasz

 

A mezőny nagy részének elég komoly hiányossága volt a kézenállásban nyomás gyakorlat, ami sokaknak a feladatsor végét is jelentette. Sajnos ez igaz volt a lányokra és a fiúkra is egyaránt, pedig mostantól, ha minden igaz, akkor meghatározó része is lehet ez a gyakorlat a későbbi versenyeknek. Megint lesz mit gyakorolni! :)

 

Bea

 

A lányoknál a múltkori csapatversenyen bemutatkozó, mindössze 18 éves érdi Jung Bea simán vette ezt az akadályt, lényegében az egyetlen lány volt, aki be tudta fejezni a feladatsort. Fiúknál a mobilitási problémák leginkább a fej fölötti guggolásnál jelentkeztek, hiszen technikailag ez a legnehezebb kivitelezhető feladat. Itt Kovács Lacee 6 percet verve a másodikra 11'25” alatt be is fejezte a feladatsort, majd betegség miatt bedobta a törölközőt és az eddigi versenyek során először elment picit lányoskodni a sarokba.

 

 

WOD 2

A második feladatsor két részből állt, az első fele egy maximális ideig történő ülvetartás korláton (L-sit) volt, majd maximális magasságra zsámolyra ugrás (box jump). Az L-sittel nem voltak különösebb problémák, viszont a zsámolyra ugrás szerintem a mai verseny legizgalmasabb része volt. A lányok itt majdnem 1 métert ugrottak, a fiúknál a maxok 140 cm körül és a felett voltak. De hát van itt nekünk kosarasunk, biciklisünk, meg mindenféle ugrálós sportból származó csodabogár!

 

 

WOD 3

Lökés általi halál (Death by C & J) 60/40 kg

 

 

Ami annyit tesz, hogy folyamatosan futó óra mellett az első percben egy ismétlés a feladat, a másodikban kettő, a harmadikban három és így tovább, amíg az aktuális körben a versenyző ki nem fut a rendelkezésére álló egy percből. A fiúknál a legjobb eredmény a 10+ kör volt, a lányoknál pedig 8 kör. Az ilyen kifulladásig tolni feladatok mindig tök egyszerűnek tűnnek, de végül is a „halálos” nevük elég árulkodó, durván kemények, ha az ember odateszi magát ténylegesen. Márpedig itt odatették!

 

 

WOD 4

3 kör időre:

21 négyütemű fekvőtámasz (Burpee)

50 Ugrálókötél duplatekerés (Jump rope double under)

20 Váltott lábú kitörés tárcsával fej felett (alternating lunge w/ plate overhead) 20/10 kg

 

 

 

A lányoknál ez volt a mindent eldöntő utolsó feladat, Bea és Kocsis Katus az első helyért mentek és az döntött, hogy itt ki végez jobban, úgyhogy nagy volt a közönség részéről a sikítozás és az őrjöngés. Végül is, ahogy a mesében is lenni szokott, győzött az akkori jobbik! :) A fiúknál igazából már nagy tét nem volt, Kiss Gyula az utolsó előtti feladat után is elég nagy előnyre tett már szert, úgyhogy az ő helye már nem volt kérdéses.

 

Amúgy a duplatekerés még mindig nehézséget okoz pár embernek, például Páldi Peti is rendszeresen ezen úszik el, de majd csak összejön ez most már, még több gyakorlással!

 

A feladatsorok nehézségéről: eltöröltük ugyebár az elit és az open kategória felbontást, ez már nem az első, hogy így zajlik egy verseny. Kell egy koncepció, mert az nem működik, hogy egy WOD-ot maximum 3 ember tud befejezni, még a többi versenyző simán csak ül a maradék időben, mert nem tudja végrehajtani a fent említett kézenállásban nyomást. Bár van nevelő célzata is ennek, mégpedig az, hogy ha versenyezni akarsz, akkor igenis tanuld meg ezeket. A feladatok pedig eddig mindig előre meg voltak hirdetve, szóval senkit sem érhetnek váratlanul. Mondjuk már az se lenne hülyeség, ha a feladatsorok csak a verseny napján kerülnének nyilvánosságra, hogy több izgalmat vigyünk bele. De az majd elválik a jövőben, hogy miként rendelkezik a vezetőség erről.

 

A bírói munkáról pár szóban. A közönség felől még mindig sok támadás érkezik, persze ez valahol lehetne normális is, de ne legyen az! Szerintem nagyon sokat javult a bírói munka, és most akkor egy picit haza is beszélek. Jobban oda merik mondani, hogy "érvénytelen", mint eddig, viszont néhol meg elég engedékenyek voltak. Sok értékelhetetlen gyakorlat van, ha valaki a 30-ból egyetlen egyszer sem tud normálisan leguggolni, akkor nem kell neki megadni egy ismétlést sem, a legközelebbi versenyre talán az illető majd felkészültebben áll be a többiek közé! Szóval nem kell jószívűsködni senkivel, a bírók feladata lenne a versenyek minőségi szintjének tartása is.

 

 

 

 

 

 

Pár ember sajnos hiányzott, köztük Mišičák Zoli is, akinek valószínűleg valamilyen más elfoglaltsága akadt, de mindezek ellenére egy elég jó verseny kerekedett ismét, jó hangulattal, ezt pedig köszönjük a teljes HITS GYM/CROSSFIT BUDAPEST legénységének!

 

 

Most egy ideig szünetelünk, kezdődik a CrossFit Games Open internetes-videós válogató versenysorozat a világbajnokságra. Mindenkinek megfelelő és jó felkészülést kívánok, valamint a regionális versenyre való kijutást.

 

A cikk első felét pedig lehetőleg sértődés nélkül olvassa el mindenki még egyszer! :)

 

Részletes eredménylista Excel-ben 


Radnai Tamás




Címkék:

Radnai Tamás


Szólj hozzá te is!
Ha új látogatóként szólsz hozzá, automatikusan regisztrálva leszel az oldalon, melyről E-mail értesítést is kapsz.


Ellenőrző kód:



#8 Kovács Lacee BEAST & BARBELLS GYM2012-02-06 19:43
+1


Igen, mert eredetileg a szegedi terembe lettek tervezve a feladatok, ahol erre nem lett volna lehetőség.

#7 Radnai Tamás CROSSFIT BUDAPEST2012-02-06 14:49
0


Nem volt húzódzkodás most a versenyen, nem tudom feltűnt-e? Ez főleg lányoknál tudja még befolyásolni az eredményt.

#6 paldipeter2012-02-05 17:30
+2


Várjuk a folytatást! Ismét rövid, rövid, tömör odamondó!:) :)

#5 rékababa2012-02-05 17:22
+2


Jó a cikk, főleg az FMS-es rész tetszik!Jó vagy Imike:)

#4 Árvai Róbert CROSSFIT BUDAPEST2012-02-05 15:51
+3


Köszönjük a cikket (is;) Imi!

#3 Mišičák Zoli2012-02-05 15:29
+4


Eloszor is mindenkinek gratulallok, jó kis verseny lehetett...Sajnálom hogy az utóbbi idoben nemtudok resztvenni a versenyeken de munkahelyet váltottam és egyenlore nehezebben tudom beosztani a szabadidomet. A kozeljovoben mindenképpen szeretnék újra versenyezni . Udv Szlovákiáról Zoli

#2 Radnai Tamás CROSSFIT BUDAPEST2012-02-05 14:56
0


Kérés általában az új weblapunk használatával kapcsolatban: használjátok a Facebook megosztó gombot és a cikk értékelő (hüvelykujj fel, le) gombokat, mert oldalt a cikk toplista az alapján frissül. Köszi!

#1 Radnai Tamás CROSSFIT BUDAPEST2012-02-05 14:53
+3


Ez megint egy érdekes verseny volt tanulságokkal! Ami jó, hogy sok új ember és győztes volt. Ha valaki akar versenyezni profi körülmények között, akkor keressen meg bennünket! info@crossfit.hu

CrossFit Journal: The Performance-Based Lifestyle Resource

2012.05.17. Csütörtök - Csk (Közepes-2 - Turbulence)


Csk

Tiéd a csoki! :-)

05-18



2012.05.17. Csütörtök - Csk (Közepes-2 - Turbulence)


Feri Wurst

San Francisco/Csendes-óceán?

05-18



2012.05.16.Szerda Lacee és ifj. Kovács Lacee & Nasty Girls


Felhasználói név

Gratulalok Lacee! Hatalmas elmeny,eld meg minden pillanatat! Sok boldogsagot, egeszseget Csilloxnak es a Laciknak

05-17



2012.05.16.Szerda Lacee és ifj. Kovács Lacee & Nasty Girls


Koszeb

Gratulálok...! Erőt, egészséget és sok boldogságot kívánok az ifj. Laceenak és szüleinek :-) Koszeb

05-16



2012.05.03.Csütörtök Lacee - Event 2


MáT

Hi Lacee, húh, ne írj ilyeneket le, mert itt is megjelenik egy Omar, aki elkezd ..szogatni a kiegek miatt :P... Egyébként a mostanában eléggé felkapott...

05-08



2012.05.03.Csütörtök Lacee - Event 2


Radnai Tamás CROSSFIT BUDAPEST

Tesztoszteronon van Lacis és nem Lacis írás is ilyen témában: http://www.tesztoszteron.hu/cimkek.php

05-04



2012.05.03.Csütörtök Lacee - Event 2


Koszeb

Köszönöm Lacee a gyors válaszod...! És még egyszer... Mindent bele!!! :-) Koszeb

05-04



2012.05.03.Csütörtök Lacee - Event 2


Kovács Lacee BEAST & BARBELLS GYM

Szia Koszeb! Már több "fórumon" volt erről szó. Leírom szépen sorjában neked, hogy mi megy most verseny előtt! Reggel Whey Protein Prof + zabpehely,...

05-04



2012.05.03.Csütörtök Lacee - Event 2


Koszeb

Szia Lacee! Tudom, hogy mennyire elfoglalt vagy a regionálisra való készülődés miatt, de ha majd egy kis időd engedi, írnál pár sort, az általad...

05-04



Lacee - Fighters Run: 14km-es csapatverseny


Kovács Lacee BEAST & BARBELLS GYM

Richi, elnézést kérek! Módosítom a dolgot, miszerint egyes csapatok tudtak erről míg másoknak teljesen más információi voltak a szabályokat illetően!...

04-30